Dacia Duster a pápa új autója

A Renault nemrégiben ajándékként átadta azt a módosított Dacia Dustert a katolikus egyháznak, amely Ferenc pápa egyik pápamobiljaként fog majd szolgálni a jövőben. A Dacia Prototípus Osztályának és Különleges Igények csapatának közös munkájával módosított, alapvetően a teljesen alapverzióra épült, átalakított Duster ugyanúgy öt üléssel rendelkezik, mint az alap változat, de egy különösen kényelmes hátsó ülés is beépítésre került, hogy a hosszú ideig tartó nyilvános felvonulásokat is végig tudja bírni az egyházfő. Ahogy számíthattunk rá, óriási napfénytető és a tetőre szerelt kapaszkodók is azt szolgálják, hogy a pápa biztonságosan tudjon felvonulni az autóban és emellett egy eltávolítható, áttetsző kabin is ráépítésre került a tetőre, hogy az emberek még jobban láthassák Ferenc pápát.

A fehér szinű autó belseje teljes egészében bőrbevonatot kapott és a felfüggesztés is módosításra, azon belül is csökkentésre került 30 milliméterrel, hogy még könnyebb legyen a ki- és beszállás, ami általában az egyházi méltóságoknak mindig is nehézséget okozott. A Renault-csoport romániai és olaszországi vezetője által átadott autó azonban nem az első Daciája lesz a Pápának, 2016-os örmény látogatása során is egy Logan szolgált hivatalos autójaként. És ezzel legalább a visszafogottságot és az egyszerűséget preferálja, hiszen elődei Range Rovereket és Mercedeseket használtak – a pápa például azt a Lamborghinit is értékesítette egy jótékonysági árverésen, amelyet az olasz gyártótól kapott.

hirdetés

hirdetés