Elektromos hippiautó – VW Type 2 elektromos kivitelben!

Ha létezik klasszikus életművész vagy hippiautó, akkor az ikonikus Volkswagen Type 2 mikrobusz mindenképpen az és most már azoknak sem kell lemondaniuk erről az életérzésről, akik mondjuk mindenképpen elektromos autót szeretnének, hiszen a gyártó az EV West nevű, kaliforniai céggel együttműködve bemutatta Amerikában a Type 2 mikrobusz 134 lóerős, elektromos változatát – persze ez nem egy gyártásra kerülő változat, de aki nagyon szeretné, a most kidolgozott gyártási technológia segítségével maga is tud elektromos autót kialakíttatni a saját Type 2 mikrobuszából. Maga a kisbusz kinézetében nem változott, ugyanolyan minimalista a belső, mint korábban, persze az elektromos átalakítások miatt szükséges volt egy-két dolog, így került beépítésre az elektromos töltő és így került eltávolításra az eredeti, 59 lóerős motor.

Miközben azonban a 2-es Golf elektromos változata közel 220 kilométert meg tud tenni egyetlen töltéssel, a mikrobusz esetében ez lecsökkent alig 180 kilométerre, köszönhetően a megnövekedett súlynak. Maga a 35.8 kwH-s akkumulátor a beltérben, az első ülések alatt került elhelyezésre egy speciális, tűzálló dobozban, továbbá a beltérben az is megváltozott, hogy most már digitális lett a műszerfal egy része is, hiszen így könnyebben monitorozható a töltöttségi állapot és a leadott teljesítmény. Ezzel tehát a Type 2 mikrobusz csatlakozott a 2-es Golf után az elektromos Beetle kabrióhoz, amelyet például egy másik átalakításokkal foglalkozó cég, az eClassics segítségével készítettek el és amely új távlatokat nyit a klasszikus autókat kedvelő, ám elektromos irányban gondolkodó vásárlók számára.

hirdetés

hirdetés