Világcsúcs az egy töltéssel megtett kilométerek számában hidrogénmeghajtással!

Soha eddig még nem tett meg annyi kilométert egy kizárólag hidrogén-meghajtású autó egyetlen út során, mint nemrégiben a Hyundai Nexo. A teszt során az autót a francia asztronauta, a Solar Impulse Foundation vezetője, Bertrand Piccard vezette Észak-Franciaországban és az út során 111 kilogrammal kevesebb szén-dioxid került a levegőbe, mint egy normál benzinüzemű autó esetén, ha az ugyanezt a távolságot megtette volna. A vezetésben Piccard társa volt a Grand Est francia régió elnöke, a luxemburgi herceg, a monacói herceg és többek között Bruno Le Maire, a francia gazdasági miniszter is. Piccard elmondása szerint az úttal azt akarták bebizonyítani, hogy egy ilyen teljesen tiszta technológia már egyáltalán nem csak tesztpályákon, elérhetetlennek tűnő áron látható és érhető el, hanem most már bárki hozzájárulhat a Föld megmentéséhez, ha ilyen autóra vált. De hogy mennyi az annyi, az a kattintás után kiderül!

hirdetés

1 / 2 oldal

hirdetés