Különleges tükrök jönnek az új Aston Martinokba!

Nemrég érdekes közlemény került napvilágra az autós berkekben, amelyből kiderült, hogy az Aston Martin és az amerikai technológiai cég, a Gentex közösen kifejlesztettek egy kamerákon alapuló, hátranézést biztosító rendszert, amely már annyira előrehaladott állapotban van, hogy a következő Aston Martin modellekben már elérhető is lesz. A jövő héten lehet majd először nyilvánosan megtekinteni a megoldást egy las vegasi elektronikai vásáron és az ígéretek szerint ez az új technológia drámai módon javítja majd a sofőr lehetőségeit, az autó mögött illetve mellett közlekedő forgalom megfigyeléséhez. A három különböző kamerából érkező képek az oldaltükrökön és a belső tükrön lesznek láthatók és főleg ott van ennek jelentősége, ahol nincsen például belső tükör – ez pedig igaz az Aston Martin több luxusautójára is.

A cikk folytatódik, lapozz!

Autocar.co.uk

hirdetés

1 / 2 oldal

hirdetés