Jön a világ legerősebb autója a Lotustól

- hirdetés -

A világ legerősebb, sorozatgyártásban készített autójának nevezik a Lotus új modelljét, a teljes egészében elektromos Eviját, amely most lépett a gyártási folyamat első fázisába a cég norfolki gyárában. A bejelentés a Guangzhou Autószalon keretében történt meg, ahol azt is elmondták a cég képviselői, hogy megkezdődött az autó tesztelése is a hetheli tesztpályán – erről egyébként egy videó is készült, ami most már elérhető a nagyközönség számára is. Ahogy a Lotus egyik igazgatója el is mondta, az, hogy már fizikailag pályán tudják tesztelni az Eviját, rendkívül nagy lépés a modell számára, amelyet egyébként új standardnek szánnak az elektromos autók kategóriájában, már ami a teljesítményt illető.

A kínai bejelentésből az is kiderült, hogy a szemfüles újságírók a következő hónapokban többször láthatnak Evijákat keringeni tesztpályákon Európa-szerte, ahogy a cég egyre jobban felgyorsítja a teljes gyártást megelőző utolsó teszteket. És hogy miről is van szó? 1973 lóerőről szólnak a hírek, ami még a Pininfarina Battista 1888 lóerős modelljét is lekörözi, sőt a Bugatti Chiron elbújhat majd mellette az 1479 lóerőjével. Persze valószínűleg nem fogunk sokat látni az Evijából, hiszen 130 darab fog készülni belőle, darabonként olyan 600-700 millió forintos áron. Kevesebb mint három másodperc alatt fog majd 100 kilométer per órás sebességre gyorsulni, a végsebessége pedig akár meghaladhatja a 300 kilométer per órás határt is.

hirdetés