Itt a tényleg normál közúti használatra szánt Ferrari: a Roma

Néhány napja mutatták be az olasz fővárosban, Rómában a Ferrari legújabb kupéját, a stílszerűen Romanak nevezett 612 lóerős autót, amely jövő nyáron lesz majd elérhető a vásárlók számára hozzávetőleg 50 millió forintért. Ahogy a cég kereskedelmi vezetője elmondta, a Roma egy elegáns autó, ami ugyanakkor megmaradt sportautónak is, így azokat célozzák meg vele, akik eddig azért nem vettek Ferrarit, mert kicsit féltek a teljesítményétől, az agresszív kinézetétől. Ennek megfelelően a képek alapján az új modell jóval vállalhatóbb egy közúti forgalomban is, még hátul is elérhető két kisebb ülés, vonalait tekintve pedig a múltba nyúlik vissza, hiszen észrevehetőek a hatvanas években forgalmazott 250 GT Berlinetta jellegzetességei rajta.

Az Aston Martin Vantage és Mercedes-AMG GT riválisának tekinthető Roma teljesen új hűtőrácsot kapott és hegyes orra a tervezők szerint a Forma-1-es autók egyszerűségét tükrözi. Az új autó 3.4 másodperc alatt fog gyorsulni 100 kilométer per órás sebességre és bőven 300 kilométer per óra feletti végsebességet fog tudni teljesíteni a 612 lóerős motor. Az ígéretek szerint teljesen átdolgozásra került a kipuffogórendszer, így egyrészt megfelel a legfrissebb előírásoknak is a kibocsátás, másrészt pedig a hang is minden eddiginél finomabb, duruzsolóbb lett. A szegmensen belül ráadásul messze a legkönnyebb autó lesz a Roma, 1570 kilogrammos összsúlya jobb fogyasztást és gyorsabb fordulásokat tesz lehetővé.

hirdetés

hirdetés