Ferrari 488 GT3 EVO 2020-ban is az élre tör majd

- hirdetés -

A Ferrari bemutatta a 488 GT3 újabb változatát, friss aerodinamikai elemekkel és jobb ergonómiával ami immáron megbízhatóbb is. 

Ez a 2020-as Ferrari 488 GT3 EVO. Az Olasz autógyár 488as versenyautójának a felújított változata, ami több GT3-as versenyen is részt vesz majd, mint például a Blancpain GT és a Nemzetközi GT Open Championship csak hogy egy párat említsünk. A feljavított légellenállás, a könnyebb kaszni, a jobban épített kabin és a hosszú távú megbízhatóság alapján jó helyezéseket várnak ettől a kocsitól. 

A legnagyobb aerodinamikai változtatások a 488 GT3 EVO elején láthatóak, ahol az új lökhárító és a kisebb légbeömlők mellett az újragondolt elülső elosztás hatékonyabban tereli a levegőt az autó oldala felé.A Ferrari szerint az új komponensek növelik a leszorító erőt és a stabilitást – elmondásuk szerint több mint 18,000 óra számolgatás, tervezés, számítógépes szimuláció és szélcsatorna tesztelés ment bele a fejlesztésbe. 

A Ferrari nagyobb légbeömlőket szerelt az első szárnyakhoz is, valamint új az első spoiler és újratervezeték az ajtókat, amik mind mind az autó oldalán áramló levegőt hivatottak a jármű hasához irányítani. Mindemellett a sebesség-szerető vevők kapnak könnyebb verseny ülést (amit a Sablet fejlesztett), újfajta biztonsági öveket és új csatokat is.  

A 488 GT3 EVO tengelytávolsága is megnövekedett valamennyivel, így hosszabb mint az utcai 488 GTB-k, ami a gyár szerint csökkenti a gumi kopást és optimalizálja a gumi felhasználást. Az új model könnyebb is mint az elődje, ami azt jelenti hogy több ballaszt szükséges ahhoz hogy elérje az autó a FIA által megszabott GT3-as minimum versenysúlyt. Ez azért is hasznos mert a csapatok és a mérnökök jobban játszhatnak a súlyelosztás beállításaival, egyedibbé tehetik az autót a pálya és saját tapasztalataik alapján.

A GT3 EVOban az erőt egy dupla turbós 3.9 literes V8-as motor adja ami mechanikailag teljesen azonos az utcai 488 GTB-ben található erőforrással. Ahhoz hogy megfeleljenek az FIA szabályzatának, ami a GT3 osztályú autók teljesítményét 500 és 600 lóerő között engedélyezi, a Ferrari a verseny modelleket ECU limiterrel szerelte fel, hogy lekorlátozza az utcai autó 660 lóerős teljesítményét. Érdemes megjegyezni hogy ritkán látunk utcai modellről versenybe való átállásnál korlátozást, általában felfelé szokták húzni a teljesítményt. 

Opcionálisan megvásárolható a “túlélő” csomag is. Ebben a csomagban, további fényszórókat találhatunk a lökhárítókon, gyors töltésre alkalmas sapkákat kapunk a motorolaj és a hűtővíz feltöltéséhez valamint karbonszálas kuplung, feljavított féknyereg, és vas kerék anya is jár. Ezen kívül ha komolyan gondoljuk a dolgot akár hűtővíz visszajelzőt és Le-Mans stílusú LED lámpákat is kérhetünk.   

hirdetés